Forrás: Szekeres Tamás (Sportál Exkluzív)
Ugye, nem kell mondani, az arcának melyik felére esett Barnabás?
A múlt hét egyik legdrámaibb sporteseménye volt, hogy az izraeli színekben versenyző, olimpiai hatodik magyar alpesi síelő, Szőllős Barnabás a kitzbüheli lesiklóverseny egyik edzésén óriásit bukott, mentőhelikopterrel szállították kórházba és meg is műtötték. A 25 éves versenyző első interjúját a balesete után a Sportálnak adta.
– Azt mondta régebben egy motorral járó, éppen akkor begipszelt lábbal mankózó kollégám: „Minden motoros esik, csak az a kérdés mikor és mekkorát”. Ez áll a síelőkre is, ugye?
– Annyira, hogy pontosan így mondjuk mi síelők is, legalábbis a gyors szakágakban, azaz a lesiklásban és a Super G-ben.
– Akkor adott a kérdés: volt már komoly bukása korábban is?
– Igen, még a 2019-es olaszországi junior világbajnokságon. Akkor a Szuper G-ben estem el, és vágódtam bele százas tempónál a hálóba. Egy-két zúzódást leszámítva akkor megúsztam az esést.
– Egészen mostanáig…
– Azért közben is voltak bukások, de azok nem voltak nagyok, szóra sem érdemesek.
– Most pontosan mi történt, mert a videó alapján nem teljesen világos?
– A pálya első nagy ugratóján, a Mausefallén történt. Maga az ugratás még teljesen jó volt, de amikor leértem és már a következő kanyarra készülődtem, a lécem vége beakadt egy lyukba, ettől kifordult a lábam, s elszakadt a bokaszalagom. Utána az esés már elkerülhetetlen volt. (lásd a videót!)
– Nekünk laikusoknak különösen ijesztő volt, hogy azonnal leszakadt a sisakja…
– Pedig ez így van kitalálva. Van rajta egy műanyag karika, ami rögzíti a szíjat, ez tört el. De ez azért jó, mert így nem fordulhat elő, hogy a hálóba vágódva beleakad valamibe, és megfojtja az embert a szíj, vagy leszakítja a fejét.
– A pár nappal korábban Wengenben hatalmasat eső norvég klasszis, Aleksandr Aamodt Kilde arról nyilatkozott, hogy szörnyű gondolatok futottak át az agyán a bukásánál? Önnek is? Egyáltalán mire emlékszik?
– Szerencsére semmire. A rajtra még igen, aztán legközelebb már csak arra, hogy magamhoz térek az innsbrucki klinika intenzívjén. Erre mondom azt: legalább addig sem fájt…
– Végül is pontosan milyen sérüléseket szenvedett el?
– Az arcom több helyen eltört, a koponyacsont és az arccsont találkozásánál végig van repedve, az állkapcsom meg konkrétan leszakadt. Négy titánium lapot csavartak be a törések rögzítésére: a bal szemem mellett és alatt, kettővel meg az alsó állkapcsomat rögzítették.
A kórházi ágyban, még elég viharvert állapotban…
– Mit mondtak az orvosok: a történtekhez képest szerencsésen megúszta?
– Igen. Tizenkét évvel ezelőtt az osztrák Hans Grugger ugyanitt esett (lásd a videót!), csak míg én arccal csapódtam a földhöz, az ő feje oldalt érkezett, így maradandó egészségkárosodást szenvedett.
– Ezek szerint emiatt nem kell aggódnia?
– Szerencsére nem, de az arcomon azért nyilván viselni fogom ennek a napnak a nyomait. Inkább csak a szemem körül, ugyanis az állkapcsomat rögzítő fémeket a számat belülről felvágva rögzítették, annak nincs külső nyoma.
– A titánium lemezeket örökre „fejben tartja”?
– 6 hónapig biztosan, utána kell majd döntést hoznom, hogy vállalok-e egy újabb műtétet, hogy megszabaduljak tőlük. Ez azonban attól is függ, hogy amikor újra felveszem a szemüvegem meg a sisakom, zavarni fog-e. Ha igen, rábólintok az operációra.
– Most, nagyjából egy héttel a történtek után mennyire fáj?
– Napközben, amikor mozgok vagy akárcsak ülök, akkor nincs gond, hiszen a vér lefele folyik. Éjszaka azonban, hiába támasztom fel magam alvásnál, akkor a fejembe megy, s úgy érzem, folyamatosan dagad. Ez nagyon kellemetlen.
– A kórházból szerdán délután engedték el, most Murauban lábadozik. Lehet, tudnom kellene, de megkérdem: ott élnek?
– Itt nőttünk fel, mert itt jártunk síiskolába. A teleket most is Murauban töltjük: itt edzünk, innek járunk versenyekre. Szóval most is itt vagyok a családommal és a barátnőmmel.
– Ő nagyon megijedt?
– Nem volt ott a versenyen, így az edzésen sem, csak felvételről látta. Persze biztosan aggódott, de mivel ő is síel, hozzá van szokva az ilyen látványhoz.
– A félelem ilyenkor az emberrel marad?
– Ezt még nem tudom. Majd akkor érzem, ha újra síelek. Az öt évvel ezelőtti nagy esésem után a világbajnokságon már nem indultam el a kombinációban, de nem a félelem miatt, hanem azért, mert fájt a lábam és a vállam.
Nem csak rossz emlékek vannak. Sőt! Testvérével, Noával és édesapjával, Péterrel a 2022-es téli játékok megnyitóján, ahol Barnabás fantasztikus teljesítménnyel hatodik lett a kombinációban .
– Akkor, ha jól értem, arra készül, hogy folytatja a pályafutását.
– Igen, bár most az is gondot okoz, nincs elég pontom ahhoz, hogy a következő szezonban is a világkupában versenyezzek. Sőt ha a mostani idény végén esetleg vissza is tudnék térni, akkor is biztosan nem olyan állapotban, hogy ezt pótolni tudjam. Szóval jövő télen marad az Európa Kupa és más FIS-versenyek, ezeken kell majd magam visszaküzdeni a világkupába.
– Utolsó kórházi napján meglátogatta a kitzbüheli versenyigazgató, Peter Eder, s átadott egy 69-es mezt. Nekem kicsit fura ez az ajándék, hiszen mégiscsak egy nagyon rossz dologra emlékezteti.
– Én örültem neki, mert gyűjtöm a mezeket, idehaza a folyosóra vannak kiaggatva. Mivel Kitzbühel egy legendás helyszín, ez különösen értékes. Mellesleg ez egy vadiúj mez, nem az, amiben versenyeztem. Azt ugyanis az orvosok levágták rólam. De az a két darabba vágott is itt van nálam, a válla tiszta vér, az még jobban mutat majd a falon.
A rajtban. Ez a mez most szétvágva, véresen vár arra, hogy Barnabás falára felkerüljön